Minőség
Stílus
Attitűd
A belső szépség is fontos nekünk, ezért minden vásárló első teljes rendelésének 20%-át adományozzuk a következő 2 szervezet egyikének : Együtt az Állatokért vagy Greenpeace
műraszta, müraszta készítés ,műraszta, műraszta kezelése, muraszta, műraszta,műraszta, műraszta rendelés muraszta,műraszta, műraszta,
Befont raszták
1 vagy 2 végű rasztákat fonunk a hajadba amit végül egy apró hajgumival rögzítünk.
- a fonás 3-5 hétig tart ki, a rasztákat számos alkalommal felhasználhatod, így utána már csak a visszafonás díját kell fizetned.
- Nem károsítja jobban a hajad, mint egy hajfestés, tehát hajhullástól- eltöredezéstől nem kell tartanod.
Előnyök:
- élethű, mivel a raszták a tövektől indulnak ki.
- Kevés foglalkozást igényel.
- Biztonságos, a fonás a helyén tartja, tehát nem "eshet ki" csak úgy.
- Változtathatod a színeket/ hosszt/vastagságot, így minden fonásnál teljesen másmilyen hajad lehet.
Hátrányok:
- Az első 1-2 hétben fájhat. (Ez nem törvényszerű. Van, akinek
húz, mások nem éreznek semmit.
Ez attól is függ, mennyit hordod felfogva a rasztákat.) - Előre kell gondolkodnod, hogy mikor viseled őket, mert órákba
telik ki-be fonogatni.
Temetésre/ szóbeli vizsgákra nem ajánlott.
Felköthető raszták:
A rasztákat nem belefonjuk a hajadba, hanem egy rugalmas pántra kerülnek, így ezt a raszta-copfot saját magad rakhatod fel, amikor csak kedved tartja.
A legcélszerűbb vastag, puha rasztákból készíttetni a jobb takarás, a kisebb súly és az alacsonyabb árak végett.
Előnyök:
- semmilyen kárt nem okoz a hajban, olyan, mintha lófarokba fognád a hajad. Fonások között is hordhatod, így kíméled vele a hajad.
- bármikor, percek alatt felteheted ill. leveheted.
- kevés módosítással itt is variálhatod a színeket/típusokat.
- kényelmes.
- mivel csak alkalomszerűen viseled, tartósabb.
Hátrányok:
- fejet nem nagyon rázhatsz benne.
- muszáj megtanulnod hogyan tedd fel helyesen, különben látható alatta a hajad, vagy még le is csúszhat.(auch).
3 vastagságból választhatsz:
Vékony Raszták:
- Inkább befont rasztákhoz, felcsatolhatóhoz túl sok (120-140 tincs) kellene belőle.
- Befonáshoz 50-60 dupla végűre van szükséged. (elsőre inkább csak 100, lehetőleg rövidebb rasztát kérj, hogy kitapasztald a súlyát.)
- 50 dupla végű vékony raszta befonása kb 2.5 óra, attól
függően milyen hosszú a hajad.
(ha nem akarsz sokat ülni, vágass.:))
Vastag Raszták:
- ideális, ha élethűbb befont raszákat szeretnél.
- Befonáskor 32-40 dupla raszta elegendő.(40 centi felett 30 dupla is elég)
- Befonásuk 2 órát vesz igénybe.
Vastag Puha Raszták:
- Felköthető copfhoz ez a legjobb, befonva hatalmas lesz tőle a fejed, de ha az kell...felőlem mehet.
- A normál kemény rasztáknál annyival jobb, hogy könnyebb és hajlékonyabb,kevésbé merev, mivel nem annyira szorosan sodort.
- Ugyanannyi tinccsel dúsabb hatást érhetsz el.
- Extrákat (mintákat/átmenetet/sávozást) nem ajánlott bele tenni, inkább csak sima/kevert/csavart típussal megy.
- Szöszösebb, kevésbé egyenletes, de ha amúgy is egy kicsit kaotikusabb hatásra vágysz, akkor inkább ilyet kérj.
- a puha raszták egy verziója az azonos, vagy más színnel "burkolt" raszta, ami így vízszintesen tagolt, "szelvényezett" hatást kelt:
A rasztákat csinálhatom egyvégűre vagy kétvégűre,de az előbbit csak felköthető copfokhoz használom, tehát befonáshoz inkább kétvégűt kérj.
A színekkel kapcsolatos rasztatípusokért (átmenetes, csavart, mintás,etc.) a "Színskála/Típusok" menüpontra kattints!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|---|---|---|---|---|
| Fekete | Barna_3 | Barna_6 | Sötét Gesztenye | Közép Gesztenye |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Barna_10 | Világos Gesztenye | Barna_27 | Barna_12 | Barna_8 |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Bronz | Sötét Aranyszőke | Sötét Szőke | Aranysárga | Szőke_24 |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Barnás szőke | Világosszőke | Homokszőke | Hidrogénszőke | Törtfehér |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Hófehér | Ezüstfehér | Ezüst | Arany | Sárga |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Karamell | Narancs | Brutál Narancs | Gyömbér (K) | Bronzvörös |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
| Halvány Piros | Piros | Skarlátvörös | Rubint Vörös | Cseresznye |
|
|
![]() |
|||
| Csili | Antik Vörös | Fahéj | Burgundi | Vörösbor |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Rózsa (K) | Babarózsaszín | Halványrózsaszín | Barbie Pink | Neon Uv Pink |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Diszkó pink | Brutál Diszkó pink | Pink Piros | Eper | Görögdinnye |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Viola | Orchidea | Mélylila | Sötétlila | Áfonya (K) |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
| Indigó (K) | Sötét Orgona | Orgona | Lila | Lilásfekete |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Világos Orchidea (K) | Pink Lila | Levendula (K) | Mályva | Ezüstlila |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Kékesfekete | Sötétkék | Durva Kék | Matróz Kék | Halvány Királykék |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Királykék (K) | Türkizkék (K) | Türkiz | Babakék | ÉgKék |
![]() |
![]() | ![]() |
![]() |
|
| Kobaltkék | Olajzöld | Tenger Kék | Világos OlajZöld | Aqua |
![]() |
![]() |
![]() |
||
| Moha Zöld (K) | Fenyő Zöld | Neon Zöld | Zöld | Lime |
![]() |
![]() |
| Neon Sárga | Halvány Zöld |
- Sima

- Átmenetes

- Csavart
- 3x csavart

- Kevert

- Satírozott

- Csíkos

- Göndör
- Felemás

- Mintás raszták:
Leopárd mintás:
(Más színben is)
Zebramintás/Tigrismintás:
Tappancsos:
Pöttyös:
Illetve bármilyen más minta, amit kitalálsz.
- A fentiek kombinációja, ha az elkészítésük fizikalag lehetséges. Például:
sávokban csavartak
csavart átmenetesek

az egyik oldalon csavart felemások

az egyik oldalon átmenetes felemások

az egyik oldalon csavart átmenetes felemások
- Vékony Raszták (per raszta):
45cm-ig: 250 ft
45-55 cm: 300 ft
vékony mintás raszták: +100 ft/tincs
Fonás és visszafonás: 5000 ft/alkalom
- Vastag Raszták (per raszta):
35 cm-ig: 300ft
35-45 cm : 350ft
50-60 cm (csak puha rasztából!): 500ft
vastag mintás raszták: +100 ft/tincs
Fonás és visszafonás: 4000ft./alkalom
Fizetési Módok:
A végösszeget a fonáskor kell fizetned a helyszínen, ám a rasztáidat csak akkor kezdem el készíteni, ha már fizettél 10.000 ft előleget. Ezt akkor küldd el, ha tényleg eldöntötted, hogy rasztákat szeretnél, mert ha később meggondolod magad, ezt az összeget sajnos nem tudom visszaadni. Az előleget elküldheted banki átutalással, csekken, postán, vagy személyesen.. További információkért írj.
Várakozási idő:
Milyen rasztákat szeretnél?
Egy egész fejre való vékony raszta elkészítése kb 14 munka napba telik, vastag
raszták esetén ez 10 munka nap. Azonnal elkezdem készíteni őket, mihelyt megkaptam az
előleget a rasztáidra, illetve az előtted lévő rendelések elkészültek. (az előlegbefizetések sorrendjében készítem a rendeléseket, tehát azzal le is "stipistopizod" a helyed a sorban)
A jelenlegi rendeléseim függvényében, a legkorábbi időpont amikor
el tudom kezdeni a rasztáidat: Feb. 27, feltéve, ha az előleg addig megérkezett hozzám.
Küldj egy e-mailt az order@alphabitch.hu -ra a következőkkel:
(kérlek alaposan olvasd el a rasztákról szóló oldalt, hogy tisztában légy azzal milyen típusból hány rasztát kell kérned,stb.)
Ha írsz nekem és 1-2 napon belül nem kapsz választ, légy szíves próbáld meg ezt a mail címet: miss.gloria@freemail.hu
:: Klikkelj az ikonokra a nagy verzióért.
Mkatsi - vékony, sima, átmenetes és felemás átmenetes műraszták pink,halványrózsaszín,égkék,orgona,sárga,türkiz és kobaltkék szinben, 45 cm.
Flora - vékony, sima, átmenetes és felemás műraszták barna_6, halvány piros, antik vörös, chili és fahéj szinben, leopárdmintás kiegészítő tincsekkel, 45 cm.
Macs - középvastag, törtfehér, világos szőke és babarózsaszín sima, átmenetes és felemás műraszta tappancsmintával, 45 cm.
Zsuzsanna - középvastag, sima fekete, illetve horgolt mohazöld, babakék és menta színű műraszta 45 cm.
Norbi - vékony,steampunk műraszta, 40 cm.
Csenge - középvastag horgolt világosszőke és lila műraszta , igazi raszta hosszabbításához, 40 cm.
Timi - vékony, fekete-sokszínű műraszta, átmenetes, felemás-átmenetes és felemás-csavart átmenetes tincsekkel, 45 cm.
True - vastag, puha világosszőke, sötétszőke és zöld sima és satírozott műraszta, 35-50 cm.
Gloria - horgolt műraszta áfonya, indigo és levendula színekben, 45-50 cm.
Kriszti - becsatolható vastag, puha, sima és burkolt műraszták narancs, bronz, bronzvörös és antik vörös színben, 35-45 cm.
Hempi - középvastag, barna_6, törtfehér és ezüstlila sima, átmenetes, csavart és csavart átmenetes tincsek 40 cm.
Gloria - vastag, puha fekete és sötét military színű műraszta, 30-50 cm.
SK - vékony, átmenetes fekete-tűzszínű műraszta, 35-40 cm.
Annael - vékony fekete, fehér, mályva és orgona színű sima, átmenetes és felemás műraszta, 45-55 cm.
Otto - vékony barna_2 és barna_10 sima, valamint királykékkel és türkizkékkel satírozott műraszták, 35-40 cm.
Chelsea - vastag, sima és kevert műraszták fekete, türkiz, pink,brutál diszkó pink, viola és görögdinnye színben, 40 cm.
Ennedy - vékony barna_12, fehér, fekete és lila sima, átmenetes, felemás és kevert műraszta, 35-40 cm.
True - vastag, puha világosszőke, sötétszőke és aqua sima, és satírozott műraszta, 40-50 cm.
Hannah - vékony "Marokkó"-színvilágú műraszták, 40 cm.
Amy - vastag babapink, babakék és halványzöld sima, átmenetes és tappancsmintás műraszta, 35-40 cm.
Sicc - vastag fekete-világosszőke-törtfehér sima és satírozott,+ türkiz leopárdmintás műraszta, 45 cm.
Linda - vastag, sima fekete, illetve hófehér és ezüst felemás leopárdmintás műraszta, 35-50 cm.
Eszti - vékony fekete és Barbie pink sima, átmenetes, és tappancsmintás műraszta 45 cm.
Sicc - vastag fekete, világosszőke és törtfehér sima és satírozott raszták 45 cm.
Kupak - becsatolható műraszta-copf fekete és Barbie pink-mélylila kevert és csavart tincsekből, 35-50 cm.
Zeak - vékony fekete, sötétzöld, neon zöld, zöld, tengerkék, türkizkék és királykék átmenetes, felemás csavart és sávosan csavart műraszta 35-40 cm.
True - Vékony, világosszőke-szőke_24, barbie- és babapink sima,kevert és átmenetes műraszták,40 cm.
Linda - vastag, fekete és babarózsaszín-rózsa-antik rózsa kevert raszták, 35-45 cm.
Beatrix -Vastag fekete, törtfehér, 2 féle szőke és babapink sima, felemás, leopárdmintás raszták, 45 cm.
Eszter - fekete, orgona és ezüstlila sima, csavart és duplán csavart műraszta 45-60 cm.
Dita - becsatolható copf vastag, puha rasztákból antikvörös, chili, halvány piros és hidrogénszőke színben, 30-45 cm.
Linda - fekete becsatolható copf vastag, puha rasztákból, 30-45 cm.
Fanny - vékony barna_8,barna_10, áfonya és viola sima, csavart és kevert raszták, 45 cm.
Jacqui - Vékony barna_6, burgundi,bronzvörös és világosszőke felemás raszták, 50 cm.
Tímea - Vékony fekete, sötétkék és lilásfekete sima, kevert és átmenetes raszták, 45 cm.
Kriszti - Vastag fekete sima és aqua, ezüstlila leopárdmintás raszták, 45 cm.
Lisa - Vastag fekete-fehér sima, átmenetes és csíkos raszták leopárdmintával, 45 cm.
Marissa - vékony világosszőke, babarózsaszín és pink sima, átmenetes és csavart raszták, 35-45 cm.
Sicc - Vastag fekete puha befont raszták, 30-70 cm.
Dragonican - Vastag Sötét lila, mélylila, indigó, viola, pink kevert raszták, 45 cm.
Beatrix - Vastag fekete, törtfehér, világosszőke és szőke_24-es sima, felemás és leopárdmintás raszták, 45 cm.
Gloria - Műhaj-kreációk fotózásra. (Debreceni Andrea fodrásszal közösen)
Gloria - Műhaj-kreációk fotózásra.
Annael - Vékony, fekete-fehér sima és átmenetes műraszták, 50-55 cm.
Fanni - Vékony, barna_27,világosszőke és aranysárga sima, kevert és átmenetes műraszták, 40 cm.
Szilvi - Sima vékony műraszta, fekete, indigo, mélylila, viola és orchidea színben, 40-45 cm.
True - Vékony, világosszőke sima és világosszőke-szőke_24 kevert műraszták, 40 cm.
Ennedy - Vékony fekete és sötétlila-levendula sima és kevert műraszta, 35-40 cm.
Sicc - Vastag, puha, becsatolható műraszta copf, 30-50 cm.
Lilith - Vékony fekete és piros sima és csavart műraszta, 45-50 cm.
Vera - Vékony barna_6-> barna_12 és világosszőke átmenetes műraszták, 45 cm.
Kupak - Vékony fekete, sötétlila és lilásfekete műraszták, 45 cm.
Melinda - Kevert zöldes és barna_27 színű műraszta, 35-40 cm.
Krisztina - vékony barna_10 és barna->arany sima és átmenetes műraszták, 40 cm.
Kriszti - vastag fekete és aqua sima göndör raszták, 50 cm.
Gloria - vastag fekete műraszta, 35-50cm.
Linda - vastag szőke_24, világosszőke leopárdmintás és fekete műraszta, 35-45cm.
Trine - vékony fekete és fekete->durva kék átmenetes műraszta, 45cm.
Niki - vékony hidrogénszőke sima és hidrogénszőke->fekete átmenetes műraszta, 45 cm.
Sicc - vastag ezüst, szőke_24 és zöld leopárdmintás pót műraszta-tincsek, 50 cm.
János - vékony fekete és királykék, sima és csavart felemás műraszta, 30-35 cm.
Hempi - vékony fekete, és narancssárga->sárga sima és átmenetes műraszta, 45-55 cm.
Linda - vastag, szőke_27 és világosszőke, sima és leopárdmintás felmás műraszta, 30-45 cm.
Kupak - vékony fekete, sötétlila,lila sima műraszták fekete->orgona átmenetes, valamint viola és fehér csavart rasztákkal, felemásként csinálva, 45 cm. + 1 cica.
Annael - vékony fekete, fehér és vörös, sima, csavart és pöttyös műraszta, 40-45 cm.
Nóri - vastag fekete, világosszőke, sima, felemás és leopárdmintás műraszta, 30-45 cm.
Ada - vékony fekete, fehér, durvakék és ezüst felemás és csíkos műraszta, 45 cm.
Kriszti - vastag fekete, sötétlila, lila, ezüstlila sima és leopárdmintás műraszta, 45 cm.
Melinda - vékony barna_27, fekete és világosszőke, sima, felemás, kevert és átmenetes műraszta, 35-40 cm.
HappyEmo - vékony fekete, világosszőke, hidrogénszőke sima és felemás műraszta, 35-40 cm.
Gloria - vékony fekete, babarózsaszín, pinklila, orgona sima és átmenetes műraszta, 35-40 cm.
Ennedy - vékony barna_12, fekete és törtfehér műraszta, felemásak és átmenetesek, 35-40cm.
Nori - vékony világosszőke-babarózsaszín műraszta, 45 cm.
Dragonican - vastag sötétlila->ezüstlila, sötétlila->lila és sötétlila->kevert átmenetes műraszta, 45 cm.
Annael - vékony fekete és vörös, sima és csavart műraszta, 45 cm.
Lauree - vastag szőke sima műraszta, 30-35 cm.
Loretta - vékony fekete->babakék és fekete->türkiz átmenetes műraszta, 45 cm.
Dána- vékony sima sötétszőke műraszta, 50 cm.
Sicc- vastag, sima fekete műraszta, 45 cm.
Nori- vékony szőke, babarózsaszín, pink felcsatolható műraszták. sima, csavart, átmenetes, 45 cm.
Hempi- vékony fekete műraszták, 50 cm.
Gloria- vastag műraszták, babarózsaszín, pink, fekete sima és csavart. 35-45 cm.
Miss Antrophic- vastag műraszták, sima babarózsaszín és burgundi,vörös-burgundi kevert, fekete-babarózsaszín csavart, 35-40 cm.
Dragonican -vékony fekete és különböző kék sima és csavart műraszták , 40-50 cm.
Kim - vékony fekete,illetve viola->ezüst és viola->pinklila átmenetes műraszták .45-55 cm.

Gloria - vastag terepszínű műraszták, 40-50 cm.
Gabor - vastag, sima fekete műraszták, 30-40cm.
Ola - vékony, platinaszőke->fekete átmenetes és sima vörös műraszták , 40cm.

Judit -vékony műraszták barna_10, babakék, türkizben,45-50cm, simák és csavartak, felemásként csinálva.

Iki - vastag raszták, sima piros, burgundi és barna_6, 30-35cm.

Kim - vékony, sima fekete és pink műraszták, 50-55cm.
Gloria - vastag, sima fekete és szőke műraszták.
Hempi - vastag, sima fekete és ezüstlila műraszták, 30-35cm.
Gloria -vastag, sima fekete, babarózsaszín és bugundi műraszták, 34-45 cm.
Kata - vékony, sima és csavart barna_6 és burgundi raszták, 40-45 cm..
Bizalmad viszonzásaképpen:
Új vásárlóként kapsz egy kézzel készített, "Alpha Bitch" felirattal hímzett nyakpántot az első rendeléskor.
Megválaszthatod a színt,amiben
szeretnéd:
(fentről:
zöld, lila, babarózsaszín, ezüst, türkiz, piros,
pink)
A Visszatérő vendégként
pedig számos kedvezményt, az eddigi elköltött összegtől
függően:
AB Gold: (60.000 ft felett )-----10% minden egész fejre való rendelés árából.
AB Platina: (90.000 ft felett)-----20% minden egész fejre való rendelés árából.
Jobb, ha rendelés előtt tájékozódsz a részletekről, mivel többnyire nem lehetséges, hogy visszakapd a rendelésed árát.
Rossz színek:
Biztosan nem fogsz kék helyett pirosat kapni, nem vagyok színvak.
Viszont a színskála megtévesztő lehet, mivel a monitorod beállításai módosíthatják az árnyalatok színét.
Ezért nem tudok neked pénzt visszaadni, ha egy szín élőben világosabb/sötétebb, mint amire gondoltál. Ám nyugodtan eljöhetsz személyesen megnézni és kiválasztani a színeket, erre a kérésedre soha nem fogok nemet mondani.
Elveszített/megrongálódott csomag:
Ha postán kéred a rasztáidat, plusz postai díj fizetésével kérheted, hogy értéknyilvánítottan küldjem.
Ellenkező esetben szimplán ajánlottan küldöm. Bár az így postázott csomagokra jobban odafigyelnek, ez főleg csak azt bizonyítja, hogy elpostáztam a csomagot, de sem tőlem, sem a postától nem kapsz semmiféle kártérítést, ha a csomag megrongálódott/elveszett.
Meggondoltad magad:
Ha esetleg előre kifizetted az egész rendelésed, a 2/3-át tudom
visszaadni, minusz a visszautalás költsége. Ha csak előleget
fizettél, azt elveszíted, akár egy nappal,akár egy héttel később
gondoltad meg magad.
A már megvásárolt rasztákat nem
cserélheted vissza, különösen igaz ez az akciósan vásároltakra.
A fonás:
Ha bármilyen okból utólag ki kellett szedned a rasztákat (anyunak nem tetszett, nem bírta a fejed,stb.) a fonásdíjat sajnos nem tudom visszaadni, hiszen a munkát addigra már elvégeztem.
Köszönöm a megértésed.
Nincs szükséged különösebb ápolásra, megmoshatod őket meleg samponos vízben, nyomkodva, aztán öblítés után valahová szétterítheted száradni.
Befont Raszták:
Általános szabályok:
- Ne hagyd, hogy mások fogdossák, mert hajlamosak
szétcsavargatni a tincseket.
Mert az ugye olyan izgi. - Kerüld az esőt, port, füstöt, ha lehet.
- Rendszeresen ellenőrizd a kis hajgumikat és pótold azokat, amelyek esetleg elszakadtak.
- 2 befonás között alaposan mosd meg a tincseket a fent leírt módon,aztán fellógatva hagyd megszáradni.
Használj ( lehetőleg selyem) kendőt, azzal kösd fel a rasztákat egy turbánba, így kényelmesebb és nem fetrenged szét őket. Közvetlenül fonás után még merevek a rasztáid, turbán helyett csak simán hátrakötheted őket, hogy a kendő a hajad takarja.
Hajmosás:
- Fogd fel az egészet a fejed tetejére, úgy, hogy az ujjaid a tövekhez és a fejbőrödhöz férjenek. (csak ezeket kell mosnod)
- keverj el sampont meleg vízben és ezt öntsd a tövekre.Nyomkodd meg egy kicsit, öblítsd, majd ismételd meg.
- Ne használj kondicionálót, vagy hajpakolást amíg benn vannak a rasztáid.
- Ha lehet, hagyd magától megszáradni (1-2 törölköző felszívja a vizet róla, aztán szabad levegőn megszárad) Télen válassz egy olyan napot, amikor amúgy sem terveztél elmenni otthonról.
- vágd el a hajgumikat és fond ki a rasztákat.
- Ritkább fogú fésűvel a végektől kezdve fésüld ki egy picit, egyre feljebb haladva, hogy eltávolítsd a kihullot hajszálak nagy részét. Tépni nem kell, ami így nem jön ki, az majd hajmosáskor kijön.
- Végül moss hajat. Ha előzőleg kihagytad a fésülést, a kihullot szálakból mosás közben csomók keletkezhetnek, ilyenkor rakj rájuk kondícionálót és így óvatosan ki lehet bontani.
- Ijesztő lesz a hajmennyiség, ami a fésülés/hajmosás közben kijön.
(kismacska méretű hajgombócra lehet számítani!)->
De pánikra semmi ok! Ennyi hajad hullik ki egy hónap alatt, csak máskor nem veszed észre, mert napról-napra történik. Itt gyűlik a befont tincseken a kihullott haj és egyszerre jön ki az összes.
Ha bármi további kérdésed lenne a kezelésről,
vagy általánosságban a rasztákról, nyugodtan írd meg:
info@alphabitch.hu
Tupírozott copfok:
- Ha szereted a nagy hajat, de nem akarod agyontupírozni a sajátod, kérj 1 vagy 2tupírozott műhaj copfot!
- Egyszerűen, a sima lófarokba fogott hajadhot kell hozzákötni 1 vagy többszínű változatban is kérheted.
- Figyelem! Szatyorban vagy dobozban tartva összelapulnak, tehát postán csak akkor kérd, ha amúgy sem szeretnéd olyan óriási vattacukor-szerűre.
1 nagyobb copf: 3000 ft
1 pár kisebb:4000 ft
Vivien - tupírozott copfok babakék színben, hozzá illő frufruval.
Gebics - tupírozott copfok hófehér színben, 1 pár.
Ditti - tupírozott copfok levendula színben, 1 pár, hozzá illő frufruval.
Dita - tupírozott copfok vörösesfekete színben, 1 pár.
Kriszti - Tupírozott copfok fekete és halványrózsaszín színben, 1 pár.
Gloria - Tupírozott copfok fekete és piros színben, 1 pár.
Ditti - Tupírozott copfok fekete színben, 1 pár.
Sima Póthaj Copfok:
- A saját hajad dúsításához és/vagy színesítéséhez.
- A lófarokba kötött hajadhoz kell hozzágumizni, előtte jobb, ha kivasalod a hajad, hogy az jobban beleolvadjon a copfba.
1 copf: 4000 ft 1 pár: 7000 ft
Mikrogyűrűs tincsek:
a mikrogyűrűk a következő színekben érkeznek, hogy
láthatatlanok legyenek a hajadban: 
(kép:
afroline.hu)
Egy tincs ára: 200 ft,
(klikk megintcsak)






Clip-in tincsek:
Itt azokat a műrasztákat találod, melyeket még a rendelésre készült rasztáknál is olcsóbban kaphatsz meg>, mert:
A-Használtak
B-egyéb más okból( pl. csak mintának)
készítettem őket.
Megeshet, hogy nem kizárólag általam készített műrasztákat
találsz itt, de ezt jelzem is.
Az viszont biztos, hogy az összes
innen vásárolt rasztát tökéletesen megtisztítva és megjavítva kapod.
Az egyes szetteket csak egyben viheted, a tincsszámot
megtalálod a képek mellett.
Több szettet is kombinálhatsz, ha
egy egész fejre való rasztát szeretnél, illetve a kis tincsszámú szettekhez rendelhetsz teljesen új tincseket is.
Ha vinnéd valamelyiket, szintén az order@alphabitch.hu-ra írj üzit!
Jelenleg ezek a szettek várnak új gazdára:
#1:
színe: My Little Pony Light Version
anyaga: műhaj
típusa: tetején horgolással készült, sima felületű műraszta befonásra
mennyiség: 10+8+8+8 raszta (5-4-4-4 dupla)
hossza: kb 45 cm
AlphaBitch gyártmány.
viselték: SOHA
ÁRA: 8.000 ft.
* egy egész fejhez további 33 dupla kell (ez természetes színekből is kérhető).
#2:
színe: My Little Pony Dark Version
anyaga: műhaj
típusa: horgolással készült, sima felületű műraszta befonásra
mennyiség: 12+8+8 raszta (6-4-4 dupla)
hossza: kb 45 cm
AlphaBitch gyártmány.
viselték: SOHA
ÁRA: 5.600 ft.
#3:
színe: türkizkék->pink átmenetes
anyaga: műhaj
típusa: horgolással készült, sima felületű műraszta befonásra
mennyiség: 12 raszta (6 dupla)
hossza: kb 40-45 cm cm
AlphaBitch gyártmány.
viselték: SOHA
ÁRA: 3000 ft.
#4:

színe: sima rózsa (a világosabb)
anyaga: műhaj
típusa: horgolással készült, sima felületű műraszta befonásra
mennyiség: 16 raszta (8 dupla)
hossza: kb 35-40 cm
AlphaBitch gyártmány.
viselték: SOHA
ÁRA: 3.200 ft.
**Minta festhető rá.






































































































































































































































































